| Születésliget
Jövőbeni terveink közt szerepel a létrehozása. A születésliget
olyan szabad földterület, amely a Közösség tulajdonát képezi,
ezáltal biztosíthatjuk neki a védettséget és az érinthetetlenséget.
Célunk, hogy azok a szülők, akik szeretnék gyermekük születését
a faültetési rituáléval is megünnepelni, de nincsen saját
kertjük, vagy valamely oknál fogva nem tudják azt erre a célra
használni, idehozhassák az általuk kiválasztott facsemetét
és a ligetben egy általuk kiválasztott helyen elültethessék.
Ily módon a gyermeknek a születésétől kezdve van egy fája,
amely az anyatermészethez kapcsolja őt, s melynek változásával,
növekedésével évről évre megemlékezhet a szüleivel a világba
érkezésének napjáról, csodájáról, saját növekedéséről, szellemi
és lelki éréséről is.
Gyermekként szüleivel látogathatja meg a fáját, felnövekedvén,
megöregedvén pedig arra is alkalmas ez a hely, hogy már nem
élő szüleire emlékezni jöjjön ide. Aki szeretné, itt ünnepelhetné
életének fontosabb eseményeit, ünnepeit (pl. eljegyzés, házasságkötés
stb.).
Gyermeküket elvesztett szülők számára is vigaszt jelenthet,
ha visszatérhetnek a fához, amely elhunyt hozzátartozójukra
emlékeztet.
Ezek a fák az élet-halál-élet körforgásának erdejét alkotják,
és a természet örök megújulása által az élet végtelenségét
hirdetik. A Közösség garanciát vállal ezen fák védelméért:
azokat senki ki nem vághatja. Életük addig tart, amíg a természet
által élniük adatik. A családok, ha szeretnék, a fa mellett
kis táblácskán feltüntethetik a gyermek nevét, születési adatait
és a neki szóló életüzenetüket.
• Szent továbbá minden hely, ahol gyermek jön a világra.
Legyen az otthon, kórházi szoba, avagy egy autó hátsó ülése.
Azt a helyet ott és akkor megérintette a Teremtő Erő és lélekfényével
ragyogta körbe akár a legsötétebb éjszakát is.
Női körök
Ősi időkben minden asszonyi tudás anyáról leányára öröklődött,
legyen szó kenyérsütésről, avagy gyermek szüléséről. Napjaink
társadalma torz értékrend szerint éli mindennapjait. A nők
kislány koruktól igyekeznek megfelelni a média által sugárzott
hamis valóságképnek. Sokak lelke lázad ez ellen. Ébrednek
és virágoznak azon női körök, ahol a belső kisugárzás, a szeretni
tudás képessége, a harmóniára törekvés, az igazi női őserő
felmutatása a legfontosabb értékmérő. A kör tagjai egymástól
tanulnak és mindenki gyertyalángként hordozza magával az új
megtapasztalást, amerre csak jár. Az összejöveteleken nem
csak a fizikai léttel kapcsolatos tapasztalatcserére van lehetőség,
hanem a Teremtő Erő megtapasztalására, lelki megnyílásra,
egymás támogatására, örömben és bánatban való osztozásra.
A női lét fordulópontjaival kapcsolatos ünnepeket is együtt
élhetik meg. Közösségünk támogatja ezen csoportokat. Fontosnak
tartjuk a velük való kapcsolattartást, újabb körök megszületésénél
szívesen segédkezünk spirituális segítőink eddigi tapasztalataival.

Életkör
Amikor a kislány nagylánnyá érik, első menstruációjától kezdve
életét egy különös ciklus határozza meg. Befolyásolja érzelmi
állapotát, testérzeteit, a világhoz fűződő viszonyát. Felnőtté
válva ezer út nyílik előtte. A szerelem megélhető, a szüzesség
odaajándékozható, a szülés csodája befogadható... Az egyedül
élés, avagy örökbefogadott család mellett döntés egyaránt
lélekemelő életút lehet. Nem választható azonban az évek múlásával
a menstruációtól való búcsú. Ki-ki a maga ösvényén haladva
az évek során megkaphatja a belátás, az alázat, a türelem
és a feltétel nélküli szeretet nehéz, édes-fájdalmas beavatásait.Természetközeli
kultúrákban az idős asszonyokat még napjainkban is nagy tisztelet
és megbecsülés övezi. Szavuk egy egész közösségre nézve kötelező
érvényű. Közösségünk lelki támogatást szeretne nyújtani azoknak
a nőknek, akik tudatosan szeretnének a bölcsesség felé vezető
úton járni, hogy a későbbiekben ők segíthessék tapasztalataikkal
az elkövetkezendő generációk leányait-asszonyait, úgy ahogyan
az a régebbi időkben természetes volt.
|